Crezi, nu crezi, Gigi te premiază!

Având în buzunar calificarea Stelei în primăvara europeană, şi nemairezistând stresului imens dinaintea meciului din campionat cu Jiul, Gigi, patronul-magnat a decis să-şi petreacă seara de sâmbătă în mijlocul tinerilor bucureşteni. Că doar vorba lui: viitorul ţării stă în avântul tineretului credincios şi revoluţionar. Zis şi făcut: şi-a încălecat Maybach-ul şi a poposit fix în mijlocul unui bal al bobocilor într-o discotecă din capitală. Atmosfera atmosferă, fetele fete, muzica muzică, ce mai, tot tacâmul. Şi a urmat momentul binecunoscutelor „concursuri”, când pretendentele la titlul de miss răspund la întrebări de genul: „Te-ai gândit să urmezi o carieră în modelling?” sau „Care sunt cele trei lucruri pe care le-ai lua cu tine pe o insulă pustie?” sau „Ce carte ai pe noptieră în afară de Paulo Coelho?”
Şi Gigi al nostru n-a mai suportat calvarul şi şi-a iniţiat el propria întrecere. A urcat pe scenă şi a promis 5 mii de euro aceluia/aceleia care va rosti dintr-o suflare Crezul. Şi, după cum îl ştim, când îşi propune ceva, latifundiarul din Pipera îl şi face: case, procente, biserici, audienţă. Aşadar, nu tu concurs pe refrenul Scooter, nu tu câte penalty-uri a apărat Duckadam la Sevilla, sau în ce minut a marcat Dică contra ucrainenilor. Nu. Ci tocmai Crezul. Cap coadă 5 mii de euro. Asta, după calculele mele ar însemna cam puţin peste 25 de euro/cuvânt. Bun cursul, nu zic nimic. Şi s-au bulucit concurenţii, mai degrabă concurentele, acelea mai curajoase. Unele au dat-o-n bară, altele au trecut de grupe, unele au ajuns până în fazele superioare, dar nimeni nu a reuşit să ia trofeul. Adică marele pot.
1000 de euro odată, 3 mii de euro a doua oară, dar nimeni, cu 5 mii de euro. Întrebată de reporter, fericita care a câştigat 3000 de euro a declarat că o să „investească” suma nu în acţiuni caritabile, nici măcar în acţiuni, ci în lichidităţi: mai pe româneşte o să-i bea împreună cu prietenii.
Au venit apoi reprezentanţii Bisericii Ortodoxe Române: vai de mine, Doamne păzeşte, aşa ceva nu se poate, a face trafic cu cele sfinte şi, mai mult, în discotecă. Să nu rămână mai prejos, şi-au ridicat glasul şi cei de la inspectoratul şcolar.
Gigi al nostru, s-a arătat foarte afectat de muştruluieli: a promis că o să meargă şi la balul celor de la medicină, ba chiar, ar fi posibil să dubleze „prima pentru Crez”.

Abia apucasem să-mi termin scrisul, când dau pe ştiri şi aud/văd ceva ce nu credeam că poate să se întâmple în România anului 2006: un popă dintr-un oarecare sat, a trimis într-un colet poştal unei doamne (doamna Cenuşă) osemintele propriei ei tată decedat în urmă cu vreo 16 ani. Poştaşul a sunat, doamna a semnat depeşa şi s-a prezentat la oficiul poştal pentru a-şi ridica coletul în greutate de peste 9 kilograme al cărui ramburs era de 1 milion de lei vechi.

Bine ai venit acasă, tată! Într-o cutie destinată ambalajului bananelor.

Acum să văd reacţia Bisericii Ortodoxe Române.

Între timp, Gigi îşi promovează ineditul concurs.

Bravos naţiune! Halal să-ţi fie!

28 noiembrie 2004 - 28 noiembrie 2006 - D.A. - să vă recuperaţi bine!

Liberális bukta román módra

Hozzávalók:

- egy darab, történelmi múlttal rendelkező, Brătianuék örökségével dicsekedő, utóbbi években több részre szakadó, majd megint egymásra találó párt
- egy jó adag Liberális Platform
- egy Felhívás a Nemzeti Liberális Párt Egységéért csoportosulás és, fűszerként, egy-két szekus múltú, de mélyen liberális érzelmű honatya, esetleg „honanya”.

Elkészítési mód:

Kezdésképpen vegyük a pártot és reszeljük le finomra. Futtassuk meg kevéske olajon. Azaz, „léptessük olajra” az úgymond nem tetsző nagyszájúakat. Hintsük meg evőkanálnyi két világháború közötti pártfegyelemről szóló példával.
Aztán, Liberális Platformként apránként keverjünk bele annyi demagógiát, amennyit felvesz úgy, hogy könnyű, krémes állaga legyen. Ez a mennyiség, amelyet itt leírok, általában ne haladja meg azt az adagot, amelyet kampányban az átlag-választópolgár el szokott viselni. Keverjük el jó alaposan, aztán tegyük a hűtőbe, közben elutazhatunk akár Amerikába, a lényeg az, hogy az ízek összeérjenek.
Ha megpuhultak a ghişé-k és a muscă-k, akkor turmixoljuk őket össze - ez, megvallom, elég pepecselős, időigényes munka, mert az ilyenfajta „fűszer” nem egykönnyen adja meg magát. De végül egészen pépes állagú lesz.
A tésztát a közvélemény előtt nyújtótáblára öntjük, jól „meghintjük” és max. 7% vastagra nyújtsuk. Aztán a kinyújtott tésztát minél több négyszögre vágjuk, közepüket különböző ötletekkel kenjük meg, majd göngyöljük össze. Aztán egymás mellé helyezzük, és a kampányig kelesztjük.
Közepesen forró légkörben sütjük.

Fogyasztási mód: Tálaláskor szórjuk meg sok jókívánsággal.

Forrás: „Cotroceni palotai politikai szakácskönyv”

És, ha már mindnyájan „jóllaktunk”, olvasásra ajánlom a következő „krízis-feloldó” javaslatot:
http://www.hotnews.ro/articol_60236-Posibila-solutie-pentru-PNL-alegerile-preliminare-deschise.htm

Nem biztos, hogy megoldásra vezetne, de mindenképpen érdekes felvetés.

A területi autonómiáról – abszolút laikus szemmel

Unom már ezt a „vitát”. Komolyan. Sőt, idegesít. És nem azért, mert nagyon sokat beszéltek, beszélünk róla, hanem azért, mert úgy érzem, mellébeszélünk. Mi (erdélyi magyarok) nem mondjuk el világosan, egy A4-es papír erejéig mit jelent ez, ők (többségi románok) meg, a szó hallatán már bepánikolnak: tankokra, belső határokra, csonka Romániára, útlevélre, szakadásra, szecesszióra stb gondolnak.
Tehát nem túl sokat, hanem, megítélésem szerint túl keveset beszélünk erről. És ami még inkább fontosabb, nem a megfelelő helyen, helyeken, és nem a megfelelő módon. És erről szólnék a következőkben.
De, lássuk, hogyan is viszonyulnak a „döntéshozásban döntő szerepet játszó alanyok”: Băsescu államelnök elutasítja a területi autonómia fogalmát. Annyi autonómiát Székelyudvarhelynek, mint Caracalnak. Tăriceanu kormányfő többször, legutóbb a budapesti magyar-román közös kormányülés után hangoztatta: nem ért egyet, nem támogatja, és nem fogadja el a területi autonómia fogalmát Románia területén.
Ismétlek: az államelnök és a miniszterelnök elveti a területi autonómia gondolatát. Tehát: a liberális elnök nem támogatja, a demokrata elnök sem, a konzervatívokról ne is beszéljünk, az ellenzéki pártok közül az SZDP bizalmatlansági indítványt kezdeményezne Markó ellen, a nagyromániásokról merni sem szólók, a parlamenten kívüli pártok képviselői sorozatosan elítélték a gondolatot, akár Pavelescura vagy Guşăra gondolok.
Az RMDSZ azt hangoztatja: területi autonómia, de csakis parlamenti eszközökkel. Ez nagyon szép, ez nagyon jó. De akkor lássuk be, hogy ez most, ebben a politikai képletben nem életképes, sőt, lehet nevetséges is.
Markó Béla RMDSZ elnök nagyon jól mondta legutóbb Budapesten: a román-magyar kapcsolatokban az elindított folyamatok akkor válnak irreverzibilissé, ha a fejünkből, a szemléletünkből, a gondolkodásunkból is eltűnnek a határok.
De akkor az elsődleges cél ne (csak) Băsescu, Tăriceanu, Boc, Voiculescu, Vadim Tudor, Guşă vagy Ciuhandu „területi autonómiára vonatkozó alfebetizálása” legyen, hanem a mindennapi, hétköznapi román honfitársunké.
Iskolákban, kávézókban, egyetemi fórumokon, zebrákon, bentlakásokban, kocsmai beszélgetéseken, focimeccsen, és sorolhatnám. Nem 5-6 vezető politikust kell először meggyőzzünk, hanem több tíz, száz, akár több tízezer román barátunkat, szomszédunkat, honfitársunkat. Nem dél tiroli vagy katalán példákkal és ehhez tartozó könyvészettel kell megtömnünk kollégáink agyát, hanem arról a tényről kéne meggyőznünk őket, hogy: hé fiuk, ha ezt elfogadható útnak látjátok, mert lám, itt az érvek, nektek is jobb lesz Székelyföldön, vagy Mócföldön, vagy Dobrudzsában.
Erről kéne szóljon a történet.
És közben sok-sok decentralizációról.
És a helyi autonómia kiteljesüléséről.

Tízenkilenc éve történt

"November 15-én, vasárnap, a helyhatósági (tanácsi) választások napján Brassóban (Brasov) több ezren tüntettek a Ceauşescu rezsim ellen. A tömeg megrohamozta a helyi pártszékházat és a megyei tanácsházát, melyeket aztán feldúlt, az ott található pártfunkcionáriusokat pedig megverte. A tüntetők a város főterén összetaposták, majd széttépték a gyűlölt államfő portréit, az épületekre rendszerellenes jelszavakat festettek és betörték a város sétáló utcáján az üzletek kirakatait. Az események előzményéhez tartozik, hogy a Steagul Roşu Vörös Zászló nevű brassói traktorgyár munkásai -- november 14-én, szombaton -- összetörték a vállalat több szerelő csarnokában a gépeket, tiltakozásul, mert az üzem vezetősége -- a terv teljesítésének indokával -- éjszakai műszakra tartotta vissza őket. Tudni kell még, hogy a gyár dolgozói az elmúlt három hónapban nem kapták meg fizetésüket, illetve egyes részlegeken csak a bérek egy töredékét osztották ki. A nyár elején pedig közölték a munkásokkal, hogy racionalizálás miatt, 30-40 százalékukat a közeljövőben elfogják bocsátani. 15-én reggel hét órakor mintegy 300 munkást buszon szállítottak a szavazóhelyre, egy közeli iskolába, ahol azok -- felújítva előzőnapi tiltakozásukat -- feldöntötték a szavazó cédulák számára felállított urnát és kövekkel beverték az iskola ablakait. Amikor egy tanárnő arra kérte őket, hogy ezt ne folytassák, mert következő nap a gyerekek megfagynak az amúgy is fűtetlen épületben, a 300 ember megindult a belváros felé. A tüntetők egy múlt századi román hazafias dalt, a Deşteaptă-te române-t énekelték, s mire beértek a városközpontba, számuk mintegy 3-4,000 főre duzzadt. Jelentések szerint a pártház biztonsági emberei már az első percekben értesítették Bukarestet, de tévesen mintegy 30,000 emberről számoltak be, s így a belügyminisztérium a hadsereget próbálta mozgósítani a tüntetés letörésére. Annál is inkább, mert a rendőrök nagy része a város különböző pontjain, illetve vidéken volt szétszórva, a választások zavartalan lebonyolítására ügyelve. De miután Bukarest értesült, hogy csak mintegy 3-4,000 ember vesz részt a tüntetésben, utasította a megyei rendőrséget, hogy a meglévő erőkkel avatkozzék be.
A helyszínre mintegy két órás késéssel megérkező pár száz rendőrtől a parancsokság előzőleg elvette a lőfegyvereket, nehogy azok a tüntetők kezébe kerüljenek. A tüntetés felszámolása vízágyukkal és könnyfakasztó gránátokkal történt, és a mellékutcákban szorított tömeget, alig félóra alatt sikerült feloszlatni. A biztonsági erők a várost azonnal hermetikusan lezárták. A hétfőn munkába induló vidéki ingázókat visszafordították, illetve ha erre már nem volt mód, akkor megfenyegették őket, nehogy információkat szolgáltassanak az eseményekről, illetve a látottakról. A letartoztatások reggel kezdődtek el. Ezzel kapcsolatban Brassószerte két szélsőséges számot emlegetnek. Egyes vélemények szerint a letartóztatottak száma 90, más vélemények szerint e szám elérheti a 2,000-et. Megbízható bukaresti források szerint valószínűleg 400-an lehetnek, akiket hétfőn és a rákövetkező négy napon letartoztattak és Bukarestbe szállítottak, ahol azonnal brutálisan összeverték őket. Ugyanezen források és a családoktól nyert információk azt állítják, hogy a vádpontokban -- egyelőre – nem szerepelnek politikai természetű kitételek. A legtöbbjüket "vandalizmussal" és "huliganizmussal" vádolják. További jellemző adalék, hogy a tüntetésben többnyire románok vettek részt. Sok volt azonban a német nemzetiséghez tartozó is. Magyarok elenyészően kevesen voltak. Ugyanakkor a letartóztatottak között, számarányukat messze felülmúlva találni brassói németeket. A városban egyébként azonnal megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. Már a következő napon eltüntették a főtér házaira festett jelszavakat. A pártház homlokzatát két méteres magasságban újrameszelték. A kirakatok üvegtábláit is mindenütt pótolták. Az épületek -- a pártház és a tanácsház -- belsejében azonban még folynak a munkálatok. Brassóban jelenleg nyugalom uralkodik. November 15-e óta nem volt áramszünet. Sőt az utcákat éjszaka is világítják, természetesen biztonsági megfontolásból. Az üzletekben több dologhoz lehet hozzájutni, mint a tüntetést megelőzően. Brassóban egyébként megerősített securitatés alakulatok érkeztek, s a környék katonai egységeinél azóta is riadó van érvényben. A centrum egyes pontjain -- így a Postavului utcában -- még ma (azaz november 21-én) is vízágyú áll."

A Hungarian Human Rights Foundation dokumentumtárából: A brassói zavargások és következményei - 1987. november 21.

„Veniţi de luaţi lumină!”

Ez a felhívás szólal meg minden egyes ortodox és görög katolikus templomban a Húsvéti vigília éjjelén. Ilyenkor magasztosan és felemelően hangzanak el ezek a szavak.
Ma viszont más kontextusban szólnék a fényről, ezúttal nem kimondottan a gyertyafényről.
A bukaresti Ferentari lakónegyedben ma valóságos villámháborúként „villanyháború” zajlott. Több tíz, száz ember sok éve nem fizeti, sőt, lopja az áramenergiát. Aztán egyszer „lekapcsolták” őket. Tegnap és ma utcára vonultak. Többen megígérték, hogy ezután fizetik, ezután nem lopják. Kétségbeesett emberek arcait láthattuk. Uniós tagságunk küszöbén. És aztán megjelent a helyszínen Gigi Becali, a „fény harcosa”. És megígérte, hogy a saját zsebéből fizeti ki a mintegy 13 milliárd régi lej értékű villanyszámlákat. És Ő lett a ferentari-i tömbház negyed „hajnalcsillaga”.
Ugyancsak ma, Kolozsváron amolyanfajta „légiriadós”, „katasztrófa-elhárítási” gyakorlatot rendeztek. Ezúttal este 8 óra 40 perckor kezdődött a szirénaszó. Azt mondták, a közvilágítást leoltják, a forgalomban lévő autóvezetőket megkérik, húzzanak le jobbra, és kapcsolják le az autólámpáikat, a kereskedelmi egységek hozzák meg a megfelelő „belső intézkedéseket”, az „egyszerű” lakosok meg, lehetőségeik szerint kapcsolják le a háztartásbeli világítótesteket. Nem tudom, ha mindez megtörtént. Én, kollégáim társaságában a „Rex”-ben voltam. Szirénaszót nem hallottam, villanyt nem oltottak le, semmilyenfajta „rendkívüli belső procedúrát” nem hajtottak végre, a pincérek kedvesen kiszolgáltak, Ştefan Bănică jr. nyugodtan „befejezhette” a Găseşte-mi loc în inima ta” dalát, egyszóval, nyugodtan és boldogan zajlott tovább az élet. És mi tovább söröztünk.
...mint mondottam, ez egy unatkozni sohasem hagyó ország....

Tanítványok

A kolozsvári magyar színházban, vasárnap este 8 órától, stúdió-előadás. Nem vagyok kimondottan színházjáró, inkább operarajongó, de kellemes meglepetésnek voltam részese. Elvégre nem is meglepetés, hisz mindig tapasztalom: „teltstúdió” előtt játszanak a „színpadon”. Amint végignéztem a nézőtéren, én az „idősebb” korosztályba soroltam volna magam. Huszonévesek töltötték be a színpadon felállított sorokat. Zömében diákok.
Felejthetetlen estét nyújtottak, sokadszorra, a sétatéri színház hazai és nemzetközi elismerésnek örvendő, de akár fiatal művészei is: Salat Lehel, Hatházi András, Dimény Áron, Laczkó Vass Róbert, Bogdán Zsolt, Galló Ernő, Sinkó Ferenc, Bíró József, Orbán Attila, Buzási András, Fogarasi Alpár, és Molnár Levente.Amit eddig biztosan tudtam, tudtunk: kínálat, nívós produkciók és alakítások vannak.
Amiről újból meggyőződtem: kereset, fiatal, kultúrált és civilizált közönség is van a kincses városunkban.

Parasztpárti öngól

Brüsszel, 2006. november 9.
69 érvényesen leadott szavazatból 68 a Demokrata Párt EPP társult tagjává válása mellett szólt. Egy tartózkodást jegyeztek. A hazai Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnöke, Gheorghe Ciuhandu tartózkodott.
Tartózkodásukkal nagyot akartak üzenni az európai néppártiaknak, de a romániai politikai szereplőknek is.
Nem hiszem, hogy ez sikerült, hiszen a KDNP-ben már nyomát sem találjuk az egykori Coposu-féle politikai-moralitási tartásnak. Elég, ha csak a párt második emberének, Aurelian Pavelescunak a megnyilvánulásaira gondolunk.
Hiába, a parasztpárti székházakban Coposu már csak egy falon lógó kép.

Próbára teszem magam

Elhatároztam. Mától váltani szeretném bejegyzéseim gyakoriságát, akár stílusát is. Be kell valljam nektek őszintén, lusta vagyok írni. Ez egy régi „betegségem”. Inkább órák hosszáig beszélgetek valakivel, valakikkel, akár egymagamban is, mintsem papírra vessem gondolataimat. Így volt ez már érettségikor is. Imádtam a szóbelit, ki nem állhattam az írásbelit. Valósággal untam.
Változtatni szeretnék ezen. Amikor „blogomat”, habár nem is tudom, ha ennek nevezhetem ezt, de mindegy, amikor ezt a nyilvánossággal véleményemet megosztatni kívánt felületet elindítottam, egy dolog vezérelt. Az az érzés, hogy én írok valamit, amelyet, valamikor, bármikor, elméletileg bárki elolvashat és kommentálhat. És úgy éreztem, úgy érzem, ez egy jó dolog, hiszen a keltezés pillanatától nyilvános. És bárki kommentálhatja. De, megmondom őszintén, nem érdekelt a közölt írásaim nézettsége, olvasottsága. Amikor azt mondták, hogy olvasták, és, esetleg jó is volt, örvendtem, amikor nem volt semmilyenfajta visszajelzés, nem keseredtem el. Elvégre, ezt az egészet úgy éreztem meg, mintha nem (csak) magamért írok, de valahogy magamat teszem próbára. Nem „tanítómesék”, nem életpéldák, nem „jó sztorik”, hanem egyszerű napi életélmények, bejegyzések ezek, mint, elvégre mindannyiunk ilyen bejegyzései.
Mostantól fogva is magamról, közvetlen közelemről, tágabb értelemben vett családomról, közéletről, politikáról, fociról, számomra fontos dolgokról próbálok írni.
Remélem, ezután akár naponta.