Próbára teszem magam

Elhatároztam. Mától váltani szeretném bejegyzéseim gyakoriságát, akár stílusát is. Be kell valljam nektek őszintén, lusta vagyok írni. Ez egy régi „betegségem”. Inkább órák hosszáig beszélgetek valakivel, valakikkel, akár egymagamban is, mintsem papírra vessem gondolataimat. Így volt ez már érettségikor is. Imádtam a szóbelit, ki nem állhattam az írásbelit. Valósággal untam.
Változtatni szeretnék ezen. Amikor „blogomat”, habár nem is tudom, ha ennek nevezhetem ezt, de mindegy, amikor ezt a nyilvánossággal véleményemet megosztatni kívánt felületet elindítottam, egy dolog vezérelt. Az az érzés, hogy én írok valamit, amelyet, valamikor, bármikor, elméletileg bárki elolvashat és kommentálhat. És úgy éreztem, úgy érzem, ez egy jó dolog, hiszen a keltezés pillanatától nyilvános. És bárki kommentálhatja. De, megmondom őszintén, nem érdekelt a közölt írásaim nézettsége, olvasottsága. Amikor azt mondták, hogy olvasták, és, esetleg jó is volt, örvendtem, amikor nem volt semmilyenfajta visszajelzés, nem keseredtem el. Elvégre, ezt az egészet úgy éreztem meg, mintha nem (csak) magamért írok, de valahogy magamat teszem próbára. Nem „tanítómesék”, nem életpéldák, nem „jó sztorik”, hanem egyszerű napi életélmények, bejegyzések ezek, mint, elvégre mindannyiunk ilyen bejegyzései.
Mostantól fogva is magamról, közvetlen közelemről, tágabb értelemben vett családomról, közéletről, politikáról, fociról, számomra fontos dolgokról próbálok írni.
Remélem, ezután akár naponta.