A kommunizmus hétköznapjairól
Úgy látom, ez mindeddig kimaradt utóbbi napjaink nagy vitájából. Nagyon kevesen próbálják feleleveníteni a kommunizmus, de főleg a ’80-as évek „utcai hangulatát”. Besúgókról beszélünk. De oly keveset a „besúgások” témájáról. A besúgások „agorájáról”.
Egyesek érdekeltek, hogy eltereljék figyelmünket, és „nagy témákról” filozofáljanak: politikai rendőrség, nemzeti érdek, hazaszeretet, külföld, összeesküvések, nemzetbiztonság, világbéke, atomháború.
Mese.
Ez egy más fejezet.
Ez Pacepa ezredesnek és társainak a világa. Nem az elnyomott millióké.
A mi világunk másról szólt. A mi hétköznapjaink másról szóltak.
Az akkor nyakában kulcsot lógató akár elemista, az édesanya, a nagytata, mindenki, aki legalább halvány emlékeket őriz az akkori korszakból, próbáljon meg egy pár pillanatig magába szállni. És őszinte lenni. Mindnyájan féltünk. Valósággal rettegtünk. És azok, akikről most beszélünk, a mi félelmünkből táplálkoztak, a mi félelmünk volt az erősségük.
Ne feledjük el a mindennapi hosszú sorokat. Élelmiszerbolt előtt, iskolában, orvosi rendelőben, templomban, focipályán, mindenütt rettegtünk. Féltünk a sorban, a játszótéren, a boltban, az osztályban, a moziban, a vallásórán, a templomban, és sorolhatnánk.
Rettegtünk minden egyes pillanatban
És ŐK ebből táplálkoztak.
A mindennapi kenyérért vagy tejért kiállott hosszú sorok, egy szerencsétlen narancsért való valóságos „háború”, egy-egy külföldről jött levél, a sötétítők mögött halkan recsegő Enescu második rapszódiájának kezdő akkordjai, mind-mind újabb és újabb történeteket rejtenek magukban.
Akik felett most ott lebeg a besúgás és a Securitateval való együttműködés gyanúja nem feltétlenül a „nagy besúgás” részeseik.
Nem.
Ők nap mint nap velünk álltak a sorban, lesték, hogy ki megy vallásórára, vagy a vasárnapi misére, kik hallgatják a nyugati rádióadók műsorait, stb.
Ezekről is szó van, hisz miattuk sokunk közülünk szenvedett.
Legyetek egyszer, most, őszinték velünk: mondjátok el ’89 előtti múltotokat!
Egyszerűen, őszintén!
Mindnyájunk, de leginkább gyermekeitek és gyermekeink generációja javára!
Egyesek érdekeltek, hogy eltereljék figyelmünket, és „nagy témákról” filozofáljanak: politikai rendőrség, nemzeti érdek, hazaszeretet, külföld, összeesküvések, nemzetbiztonság, világbéke, atomháború.
Mese.
Ez egy más fejezet.
Ez Pacepa ezredesnek és társainak a világa. Nem az elnyomott millióké.
A mi világunk másról szólt. A mi hétköznapjaink másról szóltak.
Az akkor nyakában kulcsot lógató akár elemista, az édesanya, a nagytata, mindenki, aki legalább halvány emlékeket őriz az akkori korszakból, próbáljon meg egy pár pillanatig magába szállni. És őszinte lenni. Mindnyájan féltünk. Valósággal rettegtünk. És azok, akikről most beszélünk, a mi félelmünkből táplálkoztak, a mi félelmünk volt az erősségük.
Ne feledjük el a mindennapi hosszú sorokat. Élelmiszerbolt előtt, iskolában, orvosi rendelőben, templomban, focipályán, mindenütt rettegtünk. Féltünk a sorban, a játszótéren, a boltban, az osztályban, a moziban, a vallásórán, a templomban, és sorolhatnánk.
Rettegtünk minden egyes pillanatban
És ŐK ebből táplálkoztak.
A mindennapi kenyérért vagy tejért kiállott hosszú sorok, egy szerencsétlen narancsért való valóságos „háború”, egy-egy külföldről jött levél, a sötétítők mögött halkan recsegő Enescu második rapszódiájának kezdő akkordjai, mind-mind újabb és újabb történeteket rejtenek magukban.
Akik felett most ott lebeg a besúgás és a Securitateval való együttműködés gyanúja nem feltétlenül a „nagy besúgás” részeseik.
Nem.
Ők nap mint nap velünk álltak a sorban, lesték, hogy ki megy vallásórára, vagy a vasárnapi misére, kik hallgatják a nyugati rádióadók műsorait, stb.
Ezekről is szó van, hisz miattuk sokunk közülünk szenvedett.
Legyetek egyszer, most, őszinték velünk: mondjátok el ’89 előtti múltotokat!
Egyszerűen, őszintén!
Mindnyájunk, de leginkább gyermekeitek és gyermekeink generációja javára!
0 Comments:
Post a Comment
Subscribe to Post Comments [Atom]
<< Home