A területi autonómiáról – abszolút laikus szemmel

Unom már ezt a „vitát”. Komolyan. Sőt, idegesít. És nem azért, mert nagyon sokat beszéltek, beszélünk róla, hanem azért, mert úgy érzem, mellébeszélünk. Mi (erdélyi magyarok) nem mondjuk el világosan, egy A4-es papír erejéig mit jelent ez, ők (többségi románok) meg, a szó hallatán már bepánikolnak: tankokra, belső határokra, csonka Romániára, útlevélre, szakadásra, szecesszióra stb gondolnak.
Tehát nem túl sokat, hanem, megítélésem szerint túl keveset beszélünk erről. És ami még inkább fontosabb, nem a megfelelő helyen, helyeken, és nem a megfelelő módon. És erről szólnék a következőkben.
De, lássuk, hogyan is viszonyulnak a „döntéshozásban döntő szerepet játszó alanyok”: Băsescu államelnök elutasítja a területi autonómia fogalmát. Annyi autonómiát Székelyudvarhelynek, mint Caracalnak. Tăriceanu kormányfő többször, legutóbb a budapesti magyar-román közös kormányülés után hangoztatta: nem ért egyet, nem támogatja, és nem fogadja el a területi autonómia fogalmát Románia területén.
Ismétlek: az államelnök és a miniszterelnök elveti a területi autonómia gondolatát. Tehát: a liberális elnök nem támogatja, a demokrata elnök sem, a konzervatívokról ne is beszéljünk, az ellenzéki pártok közül az SZDP bizalmatlansági indítványt kezdeményezne Markó ellen, a nagyromániásokról merni sem szólók, a parlamenten kívüli pártok képviselői sorozatosan elítélték a gondolatot, akár Pavelescura vagy Guşăra gondolok.
Az RMDSZ azt hangoztatja: területi autonómia, de csakis parlamenti eszközökkel. Ez nagyon szép, ez nagyon jó. De akkor lássuk be, hogy ez most, ebben a politikai képletben nem életképes, sőt, lehet nevetséges is.
Markó Béla RMDSZ elnök nagyon jól mondta legutóbb Budapesten: a román-magyar kapcsolatokban az elindított folyamatok akkor válnak irreverzibilissé, ha a fejünkből, a szemléletünkből, a gondolkodásunkból is eltűnnek a határok.
De akkor az elsődleges cél ne (csak) Băsescu, Tăriceanu, Boc, Voiculescu, Vadim Tudor, Guşă vagy Ciuhandu „területi autonómiára vonatkozó alfebetizálása” legyen, hanem a mindennapi, hétköznapi román honfitársunké.
Iskolákban, kávézókban, egyetemi fórumokon, zebrákon, bentlakásokban, kocsmai beszélgetéseken, focimeccsen, és sorolhatnám. Nem 5-6 vezető politikust kell először meggyőzzünk, hanem több tíz, száz, akár több tízezer román barátunkat, szomszédunkat, honfitársunkat. Nem dél tiroli vagy katalán példákkal és ehhez tartozó könyvészettel kell megtömnünk kollégáink agyát, hanem arról a tényről kéne meggyőznünk őket, hogy: hé fiuk, ha ezt elfogadható útnak látjátok, mert lám, itt az érvek, nektek is jobb lesz Székelyföldön, vagy Mócföldön, vagy Dobrudzsában.
Erről kéne szóljon a történet.
És közben sok-sok decentralizációról.
És a helyi autonómia kiteljesüléséről.